Nem vagyok már, ahogy mondják: mai sütés, de egész életemben tudtam, hogy magyar vagyok. Nem kellett rá külön és folyamatosan felhívni a figyelmemet. Nem kellett felpántlikázni hozzá az egész országot, de a nemzetiszínű jelképekkel tiszteltük meg az ünnepeket, a jeles alkalmakat, a történelmi évfordulókat. Enélkül is tudatában voltunk a magyarságunknak, mi több büszkék is voltunk rá.

  Enélkül a ragadós, hamis, mindent vastagon beborító nemzetiszínű máz nélkül is, amitől ma magyarnak, magyarabbnak kell, kellene éreznünk magunkat, mint eddig bármikor.

  Nem akarom, hogyha bemegyek egy élelmiszerüzletbe, a tulajdonosok, a beszállítók, tudat alatti, vagy ami még rosszabb, tudatos, valamilyen téves, a hatalomnak való megfelelési kényszer miatt minden árut ebbe a három színbe öltöztessenek! Felfordul a gyomrom ha látom ezt a behódolást, kuncsorgást, a hatalomhoz való törleszkedést. 

 Amíg a tej kék dobozban volt, Alföldi tej felirattal, addig is tudtuk, hogy magyar..

   Nekem ez valahogy nem megy... És ahogy múlik az idő, sok minden miatt, ami manapság történik, egyre kevésbé tudok büszke lenni a magyarságomra. És én újra az akarok lenni, de nem enged a piros-fehér-zöld hamis pátosz, ami belepi az országot. Körbeveszi, megfojtja...

  Lassan Európa és a világ számkivetettjei leszünk, akiket vagy utálnak, vagy sajnálnak, de nem szeretnek. Nem a magyar emberek miatt... Sokan tapasztalják, hogy jobb, ha letagadják vagy legalábbis eltitkolják a magyarságukat, ha el akarnak érni valamit, vagy előbbre akarnak jutni bármilyen téren. Egyáltalán, hogy elfogadják, megbecsüljék őket.

  A szívemben, a lelkemben, a gondolataimban akarok újra magára, és az országára büszke Magyar ember lenni! Legbelül, a zsigereimben ott van az a három szín, kiradírozhatatlanul, és ott is marad örökre.

  És csak az alkalomra méltó napokon szeretném újra büszkén magamra ölteni....