Már jóval azelőtt, hogy szivárogni kezdtek a hírek a szakközépiskolák, és a bennük folyó természettudományos oktatás tervbe vett megváltoztatásáról, foglalkoztatott a kérdés. Annál is inkább, mert a családban is van érintett diák.
Egyetértek azzal, hogy a természettudományok oktatására szükség van a szakközépiskolákban, hiszen részét képezik az egyetemes műveltségnek. De....
Nem mindegy, milyen mélységben tanítják az adott tárgyakat. Napjainkban angol - informatika szakon szakközépiskola 11. osztályában például biológiából olyan megdöbbentő mélységben és részletességgel tanulják a tárgyat, hogy először hihetetlennek tűnt. Az egészségügyben dolgozó családtag jelezte, hogy ha a tankönyv már nem lesz szükséges, igényt tart rá, mint mondta még ő is tanulhat belőle. Orvosnak is mehetnél, ha nem akarnál informatikus lenni, biztatta az informatikus jelöltet.
Tehát szükség van rájuk, tanítani kell a közismereti tárgyakat, mindegyiket, de semmiképp sem a szaktárgyak rovására, melyeknél 12.osztályban meg fognak emelkedni az óraszámok, de már most sincs elég tanár. Ezt nem én mondom, hanem az érintett diák. Emellett olyan feszített a tempó, hogy rendszerint az anyagot sincs idő megérteni, átbeszélni, érdemben foglalkozni vele. Örülhet a tanár, ha le tudja adni, mert az órák közel fele a fegyelmezési kísérletekkel telik el, nem marad idő csak arra, hogy elmondja, x oldaltól y oldalig tart az anyag, tanuljátok meg! Azután jön a kollektív büntető dolgozat, ami amellett, hogy törvényt sért, még többet vesz el az oktatásra fordítható időből. Ez sok iskolában rendszeres. Másnap pedig jön a következő anyagrész, aki lemarad, sohasem tudja behozni a hátrányt. Nincs elég szaktanár a műszaki és informatikai tárgyak oktatására, és a közismereti tárgyak aránytalanul sok energiabefektetést követelnek a diáktól a szaktárgyak rovására. Azért jelentkezett egy adott szakra, mert az érdekli, azt akarja tanulni.
Már csak a megfelelő arányokat kellene megtalálni az illetékes, szakmai szervezeteknek, akik nem politikai érdekek mentén döntenének. Figyelembe véve természetesen a diákok érdekeit, a túlterheltségük csökkentését is.