Nézem a szemüket, és látom a totális reménytelenséget, fásultságot, beletörődést. És hallom az ezerszer hallott szöveget, - ezek ilyenek, nem akarnak dolgozni, csak a segélyre várnak, érdekből szülik a gyereket is, lopnak, rabolnak, nem tanulnak - és olvasom a gyűlölködő kommentek áradatát. Valóban igaz lenne, hogy így akarnak élni?

Valóban megkapnak csak megközelítőleg annyi esélyt, mint a társadalom többi tagja, vagy csak látszatintézkedések tucatjai követik egymást évtizedek óta?

  Sokszor elgondolkodom, mit tennék én, ha közéjük születtem volna...

  Képzeld el te is egyszer, és gondold tovább, erőltesd meg a fantáziádat...

  Születésed pillanatától harcolsz a közeggel amibe beleszülettél. Mindenért kőkeményen meg kell küzdened, az ételért, a rangsorban elfoglalt helyedért, akár az életedért is, és mert nem ismersz mást, mindez természetessé válik számodra. Hogy nincs elég étel, hogy nincs tiszta ruha, hogy kinéznek, vagy ki is küldenek valahonnan, hogy nincs fürdőszoba, - nem is tudod mi az - hogy meg is verhetnek. Nem tudod, hogy mindez lehetne másképp is, mert nem találkozol más mintával egészen addig, amíg közösségbe nem kerülsz. De akkor már régen késő.     Az óvodában - iskolában kilógsz a sorból, de nem tudod miért. Másképp bánnak veled, bántanak a kinézetedért, a szokásaidért, mindenért, ami eddig természetes volt neked. De nem tudtad, nem tudhattad, hogy másnak nem ez a természetes. És nem csak tettekkel, de szóval is bántanak, hamarosan megtudod, megtanulod , milyen is cigánynak lenni. Ne felejtsd el : most mindezt magadról képzeled!  Mit éreznél, mit váltana ki belőled - egy kis cigánygyerekből - ez a bánásmód? Először nem értenéd miért, aztán szoronganál, félnél, és a félelem egy idő után kihozná belőled az agressziót. Ütnél te is, és káromkodnál, próbálnál harcolni. És hamar rádsütnék a következő bélyeget is. És belekerülnél egy lefelé húzó spirálba, ahonnan nem tudsz kiszállni. Minél jobban próbálsz harcolni hogy kiszabadulj, annál mélyebbre húz. Behívják a szüleidet, aztán otthon is megkapod a magadét, és nem érted, hogy ami eddig jó volt, ahogy volt, most hirtelen mért rossz ? Közben éhezel és fázol, gyalogolsz is, mert jegyre-bérletre sem telik.

Egyszer csak úgy érzed, hogy valóban rossz vagy, és mert jó sokszor mondják, már el is hiszed magadról. Attól kezdve már nem is akarsz jó lenni, nem is akarsz kitörni. Beletörődsz, mert nem tehetsz mást, nem tudod hogyan tehetnéd.  És most még csak kisgyerek vagy, aki valahogy fel fog nőni, és együtt nő vele az agressziója is. Mire felnősz, és átlátod a valóságot, már nem is akarsz jó lenni, csak meg akarsz fizetni mindenért ! Az összes bántásért, szenvedésért és rosszért amit kaptál.

  S még előtted az egész élet. Az iskolában, ha egyáltalán befejezted az általánost, nagy eséllyel szegregált osztályba - esetleg iskolába - jártál, a közelébe sem jutottál azoknak a lehetőségeknek, ami a többségnek természetes. Ha nincs legalább szakmád, esélyed sincs a munkaerőpiacon. Ha eljutottál odáig, és van szakmád akkor sincsen. Csak rád néznek, és azt mondják, betöltötték az állást! Már közmunka is csak a csókosoknak van, de neked is kellene lakhatás, élelem, ruha. Gondold tovább, még mindig rólad beszélünk, mit tennél egy cigány gyerek -ember - helyében. Ha segélyt kérsz, azt mondják, ingyenélő, élősködő vagy menj dolgozni, ahogy mások teszik. Munkát, akárhogy akarsz, nem kapsz sehol. Mindent megpróbáltál, megtetted ami  tehettél és nincs út tovább. Mit tennél a helyükben? Lopnál, vagy szépen csendben megadnád magad, és éhen halnál?

  Gondolkozz el, mindez veled történik, most 20016-ban. Te vagy a kis cigány gyerek - a fiatal cigány felnőtt - te el tudnád fogadni, hogy ezt teszik veled, tudnál jó érzéssel gondolni azokra akik teszik?

  Hiába mondják, hogy nem halat kell adni az éhezőnek, hanem meg kell tanítani halászni! Mire megtanulná kifogni a halat, éhen halna, ha addig nem adunk enni neki.

  Nem voltak mindig ilyenek, gondolkozz el, mitől lettek...

  Csak ők a hibásak?

  OK nélkül viszonyulnak hozzánk úgy, ahogy?

  Megteszünk mindent, amit megtehetnénk?

  Nem csak látszólag , de igazán segíteni kell...

  Képzeld magad a helyükbe, próbáld érezni amit éreznek..

  Képzeld azt, hogy te vagy ő...